2014. december 6., szombat

A kérdés

Lilly-Rose's Pov

A győzelem után még egyszer előadtuk a dalunkat, majd meghajoltunk és bevonultunk átöltözni. Mindezek után mindenki ment a fiúhoz akivel érkezett, kivéve én. Castiel ugyanis nem volt sehol. Néztem mindenfelé, de egyszerűen felszívódott. Kérdeztem Lysandert és Nathanielt is, de ők sem tudtak pontosat adni tartózkodási helyéről. Elég szomorú voltam miatta, elvégre azt hittem ma este vele leszek és nem nélküle. Sőt, nélküle már maradni sem akartam. Elbúcsúztam a lányoktól, majd kifelé vettem az irányt a suliból. Késő volt már és igen sötét, de nekem csak haza kellett mennem. Lassan lépdeltem a járdán és átöleltem magam, mert igencsak hideg volt már. Csalódott voltam, mert hiába nyertem, de a srác, akivel mentem az felszívódott. Azon gondolkodtam, hogy vajon a győzelmem miatt tűnt el, vagy valami sürgősebb dolga akadt. Csak azt nem értettem, akkor miért nem szólt...vagy ha nekem nem is, valamelyik ott tartózkodónak, aki közölte volna velem merre van. Az sem lehetett, hogy kiment a mosdóba, mert legalább 15 percig álltam a pince ajtaja előtt és vártam. Tehát Castiel csak úgy lelépett..., vontam le a következtetést, majd idegemben előkaptam a táskámból egy cigit és rágyújtottam.


Castiel's Pov

Miután sikeresen lezajlott a telefonbeszélgetés, pontosan a telefonba ordítozásom visszafelé indultam a bálba. Ideges voltam, mert nem elég, hogy Lilly-Roset ott kellett hagynom, de még ez a hívás is...neki is ma kellett hívnia! Szóval igen, idegbeteg voltam. Nagy léptekkel trappoltam vissza és azonnal keresni kezdtem Lilly-Roset, de nem találtam. Ekkor azonban megpillantottam Lysandert és odarohantam hozzá.

- Héj Lysander! Nem láttad valamerre Lilly-Roset? - kérdeztem.
- Épp az imént ment el. - szólalt meg a haverom helyett a mellette álló zöld hajú lány. - Téged keresett, de nem talált így elindult haza.
- Haza? - kérdeztem rá döbbenten. - Pontosan mikor?
- Olyan 5-10 perce... - válaszolt most már Lysander.
- 5-10...perce...nem lehet még messze! - gyorsan indultam is. - Köszönöm! - szóltam még vissza.
Igyekeztem kifelé, és pillanatok múlva már kint is voltam az utcán. Azonnal Lilly Roseék háza felé vettem az irányt, majd eljutottam egy kereszteződésig és elgondolkodtam. Vajon Lilly a parkon keresztül, vagy az úton át indult haza?, csakis ezen gondolkodtam és azon, hogy hamarabb megtaláljam, mint valaki más.

Lilly-Rose's Pov

Miután a cigim elszívtam lassan indultam hazafelé a parkon keresztül. Sokkal jobban szerettem itt közlekedni, mint az úton. Megnyugtatóbb volt és rövidebb is. A természet pedig számomra szintén fontos volt, így még egy okom volt arrafelé közlekedni. Ezen az estén kifejezetten sötét volt, mert sok felhő takarta a holdat, illetve olyan sok lámpa sem égett már. Lehetett talán tíz-tizenegy óra is, fogalmam nem volt, de nem is érdekelt. Szerettem volna már hazajutni és a meleg ágyamba bújni.

- Eltévedtünk csini baba? Vagy csak esti sétára indultunk?
Ijedten fordultam a hang irányába. Három, eléggé fiatal, de "menő" srác állt tőlem jobbra. Egy idősek lehettek velem, vagy egy évvel idősebbek, fogalmam nincs, de annyira nem is érdekelt. A tipikus "menő csávó" feeling áradt belőlük. Nálam sokkal magasabbak voltak és erősebbnek is tűntek.
- Hazafelé tartok. - feleltem és tovább indultam. Most már kezdtem bánni, hogy a parkon keresztül indultam.
- Ne kísérjünk haza? - szólalt meg a másik srác.
Neki a hangja elég vékony volt, még csak mutálni kezdett. Tehát leszűrtem, hogy nem sokkal idősebb lehet nálam.
- Nem kell. - próbáltam jobban sietni, de hirtelen mindhárman elém kerültek.
- Na, csak egy darabig... - szólalt meg a legidősebbnek tűnő.
- Vagy feljöhetnél hozzánk is esetleg. - vigyorgott a másik.
- Nem nekem tényleg haza kell mennem! Szóval, ha megbocsájtotok... - próbáltam kikerülni őket, de a harmadik elkapta a kezem. Ő lehetett a "bandavezér" a külseje alapján.
- Nem bocsájtunk meg. Nagy megtiszteltetés lenne, ha egy ilyen szép lány társaságában mutatkozhatnánk. - mosolygott rám rejtelmesen.
Erre eléggé megijedtem, így hirtelen ötlettől vezérelve, jól a lábára léptem, aminek következtében felüvöltött és elengedett. Én pedig nem voltam rest, rohanni kezdtem visszafelé. Persze később tudatosult bennem, hogy ez rémes ötlet volt, mert a magassarkúmban nem igen tudtam futni. Hátra sem mertem nézni, mert hallottam az egyre közeledő léptüket.
- Anya, segíts... - pillantottam az égre és halkan szólaltam csak meg.
Aztán éreztem ahogy lefognak. Sikítottam egyet, aminek az lett a következménye, hogy egy kést szorítottak a torkomhoz.
- Még egy visítás és kettémetszem a gigád! - szólalt meg a srác, akinek a lábára léptem.
- Engedj el kérlek... - motyogtam és a szívem egyre hevesebben vert.
- Arról szó sem lehet, mert most velünk jössz és megtisztelsz a társaságoddal! - szólalt meg a másik fiú.
- Én úgy hallottam, a lány nem akar veletek menni!
Szinte Halleluja volt a füleimnek, ahogy meghallottam a hangot...
- Castiel... - fordultam a vöröske felé, hangomon pedig hallani lehetett, hogy megkönnyebbültem.
- Téged ki kérdezett? - fordult felé a legfiatalabb.
- Senki, de nem hagyom, hogy bántsátok a lányt! Szóval kaptok egy percet, hogy elengedjétek és otthagyjátok! - emelte fel a hangját a vörös.
- Vagy mi lesz? - kérdezte a mögöttem álló fiú, aki már nem szorította annyira a torkomhoz a kést.
- Valóban tudni akarjátok? - indult meg feléjük Castiel és ilyen dühösnek még sosem láttam.
Persze a legfiatalabb erre elrohant a másik kettő pedig egyre feszültebben állt ott. Jobban megnézve, Castiel magasabbnak és erősebbnek is tűnt, mint ők. Ahogy egyre közelebb ért, a másik fiú is elrohant, csak az maradt ott, aki a torkomnál tartotta a kést. Ő egy tapottat sem mozdult.
- Te nem mész? - kérdezett rá Castiel.
- Nem. - felelte a fiú, majd nagy lendületet vett, engem félre lökött, majd bicskájával Castielnek esett.
- Ne! - sikoltottam fel, de nem használt.
A fiú olyan lendülettel ment Castielnek, hogy azt hittem megöli. Ám Castiel sem volt olyan rest, mint hittem, megragadta a pengét és kicsavarta a fiú kezéből, majd gyomorszájon térdelte és még be is húzott egyet neki. A srác erőtlenül térdelt a földön, vérző orrát fogva.
- Kérsz még? - kérdezte a vöröske, majd kettétörte a bicskát a kezében.
Erre már nem jött válasz, mert a fiú eltántorgott. Teljesen megkönnyebbülve rohantam Castielhez, akit szorosan átöleltem.
- Ilyet ne csinálj többet! - ölelt vissza Castiel és érezhető volt rajta a megkönnyebbülés.
- Nem fogok...istenem, Castiel, köszönöm! - hüppögtem a kabátjába.
Castiel csak a hajam simogatta és szorosan ölelt magához, én pedig a kezei közt remegtem a félelemtől és a hidegtől is.
- Gyere, menjünk haza. - fogta meg a kezem Castiel és maga után kezdett húzni.
- De...én nem arra lakom... - néztem értetlenül Castielre.
- Ez igaz, de most hozzánk megyünk. Közelebb is van, ráadásul kevésbé veszélyes oda eljutni. - nézett rám, majd végig is nézett rajtam és levéve dzsekijét rám terítette. - Tessék.
- Köszönöm... - néztem rám értetlenül, de hálásan.
Castiel csak biccentett, majd belém karolva kezdett a háza felé vinni. Hogy őszinte legyek akkor már inkább hozzá akartam menni, mert nem igazán mertem hazafelé venni az irányt. Nem akartam megint keresztül menni azon, amin korábban. Castiel otthona pedig nem volt olyan messze. Egy kis panelház volt. A vörös elővette a kulcsát és felsétált velem a negyedik emeletre, ahol ismét kezébe véve a kulcsot, és kinyitva a bejáratot amin beléptünk.
- Ne haragudj a kupi miatt, nem igazán takarítok. - kapcsolta fel a lámpát, majd elkezdte lehúzni a cipőjét.
- Semmi gond... - feleltem, mert ekkor nem is igazán a lakás kinézete érdekelt.
Castiel lesegítette rólam a kabátját én pedig levettem a cipőmet és kicsit beljebb léptem. A következő pillanatban pedig kutyacsaholásra lettem figyelmes. Oldalra pillantottam és meg is láttam a mellettem álló állatot.
- Ő Démon, de ne aggódj, nem bánt. - lépett mellém Castiel és megpaskolta a kutyus oldalát.
- Aranyos. - mosolyodtam el magam és megsimogattam Démon fejét, aki erre vakkantott egyet, szerintem örömében.
- Szeretnél lezuhanyozni, vagy esetleg megfürdeni? - kérdezett rá Castiel.
- Igen, az jó lenne... - egyenesedtem ki.
- Akkor megmutatom a fürdőt és míg te rendbe teszed magad, addig keresek neked valamit, amiben alhatsz.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá kedvesen.
Miután Castiel elmagyarázta, hogy hogy is működik a zuhanyzó, ami amúgy egyértelmű volt, adott egy törölközőt, én pedig rendbe tehettem magam. Először is lemostam a sminkem, ami igazán felszabadító érzés volt. A hajam is megfésültem, majd langyos vízben le is zuhanyoztam, ami nagyon jól esett. Mindezek végén magamra terítettem a törölközőm és először csak kilestem a szobából, majd ki is kiáltottam.
- Castiel! Hol a ruhám?
- A fürdővel szemben lévő szobában! - jött a válasz a nappali környékéről.
Mély levegőt vettem, majd át is rohantam. Szerencsémre Castiel nem látott meg így és nem is volt a szobában, így nem kellett aggódnom amiatt, hogy megnézi, ahol öltözködöm. Az ágyra terítve egy kék pulóver volt és egy szürke melegítő nadrág volt. Ez szolgált most nekem pizsamaként. Gyorsan fel is kaptam magamra, hogy mire Castiel bejön, rajtam már ruha legyen. Ám ahogy elkezdtem öltözködni, meghallottam a fürdő ajtót és a víz csobogását, így már sejtettem, hogy Castiel tusol. Ennek tudatában nyugodtabban öltöztem át, majd a törölközőm kiterítettem, hogy megszáradjon, ezután pedig elővettem a mobilom és írtam egy üzenetet keresztanyámnak.

Ma este egyik haveromnál alszom. Ne várj! Puszi L-R

Jobban belegondolva, ezzel nem igen nyugtathattam meg, de legalább tudta merre keressen. Pontosabban, ezt sem igazán tudta, de mégis adtam magamról életjelet. Ahogy ezen járt az eszem, nyílt az ajtó, és Castiel lépett be rajta. Egy fekete-piros melegítő gatyát viselt csak, így láthatóvá vált számomra izmos felső teste.
- Mi az? - vigyorgott rám Castiel.
- Ja, semmi... - fordultam el inkább.
- Mi az Lilly? - vetette le mellém magát. - Csak nem tetszik valami...esetleg valaki? - pimaszkodott a vörös.
- Meglehet. - vontam vállat, majd hátradőltem és próbáltam nem Castielre figyelni.
- Jó a ruhád Deszka! Honnan van? - pimaszkodott.
- A te szekrényedből. - feleltem cinikusan.
- Ez az én szövegem. - nevetett a vörös.
- Most kivételesen én használtam. - kuncogtam.
- Nem szeretem, ha lopják a szövegem. - kezdett duzzogást tettetni.
- Hm...pedig előfordul az ilyen Casti. - vigyorogtam kissé gonoszan.
- Casti? Most komolyan? - horkant fel, miközben kényelmesen elhelyezkedett ő is a hátán.
- Igen, komolyan! - vigyorogtam, majd gondoltam egyet és felültem Castiel hasára.
- Mit csinálsz? - pillantott rám felvont szemöldökkel a vörös.
- Nem látszik? Ülök a hasadon. - vihorásztam, mint egy hülye gyerek.
- Te beteg vagy. - röhögte el magát az én vihogásomon Castiel.
- Nem, én egészséges vagyok.
- Jogos, a hülyeségre nincs gyógyszer. - vont vállat Casti.
- Héj! - nevettem el magam és büntiből csikizni kezdtem a fiút. - Nem vagyok hülye.
Szegény Castiel hirtelen azt sem tudta mi van, ugrott egyet alattam, majd felröhögött és próbált lefogni, de én erősebbnek bizonyultam.
- Lilly-Rose! - szólt rám miközben harsányan kacagott. - Elég volt!
- Dehogy volt! - nevettem vele és persze, hogy nem kegyelmeztem.
- Na, jó, elég! - fogta le a kezeim Castiel és maga alá tepert.
Most én nem bírtam feleszmélni. A vörös csak centikre volt az arcomtól és mélyen a szemeibe tudtam nézni. Szerintem, el is pirultam.
- Abbahagytam. - mosolyogtam Castielre.
- Igen, miután lefogtalak! - érkezett a válasz.
- De akkor is abbahagytam. - folytattam a pimaszkodást.
- Lilly-Rose... - röhögte el magát a vöröske.
- És még a nevem is kimondtad! De jó! - nevettem fel.
- Te néha olyan idegesítő vagy. - ingatta meg a fejét Castiel, majd változott az állás és ezúttal ő kezdett engem csikizni.
- Ne! Hagyd abba Castiel! - visítottam és röhögni kezdtem.
- Ne hagyjam abba? Oké, te kérted. - pimaszkodott és tovább molesztált.
- De ne már! - kacagtam. - Állj, kérlek!
Ám kérelmem süket fülekre talált. Legalább két percig kínzott, mire végre befejezte, azt is azért, mert az egyik szomszéd dörömbölni kezdett a falon, mert nem tudott aludni tőlünk. Lihegve feküdtem Castiel mellett, aki csak halkan kuncogott.
- Nos, mára vége a nevetgélésnek Lilly. Lassan az sem ártana, hogy mi is lefeküdjünk. - ásított egyet.
- Oké...Castiel, kérdezhetek valamit? - néztem rá reménykedve.
- Mi lenne az? - pillantott rám a vörös.
- Hol voltál ma? Vagyis...hova tűntél a bálról? - ültem fel.
Castiel erre csak sóhajtott és ő is feltornázta magát ülő helyzetbe.
- Egy hosszasan telefon beszélgetést folytattam le, egy számomra nem éppen kedves személlyel. Mire visszamentem volna, addigra pedig már eltűntél. Legyen elég ennyi, mert a többi meg nem rád tartozik.
- Értem...ó, és még valami!
- Remélem nem a maihoz kapcsolódik. - dünnyögte az orra alatt.
- Nem, hanem...az a kérdés, amit még eddig nem tudtál nekem feltenni. Mi volt az?
- Ó... - jött zavarva Castiel, majd hosszú ideig rám sem nézett...aztán mégis. - Csak annyit akartam, hogy... - újabb szünet következett, egy sóhajtás, majd végül megszólalt. - Miért kaptam azt a puszit, amikor elhívtalak sétálni?
Erre a kérdésre nagyon nem számítottam, mert igazából magam sem tudtam miért adtam neki puszit. Hülyeséget pedig, megint nem akartam mondani.
- Az az igazság...hogy nem tudom. Hálás voltam neked, meg a nap is jó volt...csak úgy jött. - dörzsöltem meg a tarkómat.
- Értem. - felelte Castiel. - Szóval csak egy hirtelen indulat volt, semmi több.
- Olyasmi. - bólintottam rá egyet.
- Nos, rendben. Akkor ideje lenne aludni, ha nincs több kérdésed. Az ágy azon fele a tied, ez pedig az enyém. Megfelel? - kérdezte sietősen.
- Igen... - bólintottam, majd befeküdtem és betakaróztam.
- Akkor hát, jó éjszakát Lilly! - nyomta le a lámpát, majd ő is befeküdt mellém.
Csak szorosan magamhoz öleltem a takaró egyik csücskét és bámultam ki a mellettem fekvő ablakon. Lilly-Rose, te nagyon barom! Most simán bevallhattad volna Castielnek, hogy kezdesz többet érezni iránta, mint barátság...bár, abból sem jöttél volna ki jól, mert ha ő nem ezt érzi..., gondolkodtam magamban, majd ismét kifelé pillantottam. Egy hullócsillag épp akkor haladt el arra, én pedig pont láttam. Zöld szememben felcsillant a remény, majd egy pillanatra le is hunytam. Bárcsak..., gondoltam magamban, majd megfordultam, hogy lássam a mögöttem fekvő Castielt.
- Castiel? - kérdeztem rá, de nem jött válasz. Biztos elaludt, mondtam magamnak, majd egy ideig én is próbálkoztam ezzel, de nem ment. Ki kellett mondanom. - Szeretlek Castiel...

Castiel's Pov 

Már félálomban lehettem, amikor meghallottam Lilly hangját.

- Castiel?
Úgy döntöttem nem foglalkozom vele, akkor talán csöndben marad, és alhatok. Akkora baromnak éreztem magam, elvégre én azt hittem, többet érez irántam, nem pedig csak indulatot. Nem esett jól, hogy megtudtam az igazat. Igyekeztem újra aludni próbálni, de megint motyogást hallottam.
- Szeretlek Castiel...
A szívem nagyot dobbant és el sem akartam hinni, amit mondott. Lilly-Rose azt mondta, hogy szeret...ez az, amit annyira hallani akartam tőle, mégis, alig hittem el, ahogy kimondta.
- Mit mondtál? - fordultam hátra suttogva, de kissé csalódottan tapasztaltam, hogy már elaludt.
Sóhajtottam egyet, majd megigazítottam rajta a takarót. Halványan én is elmosolyodtam.
- Én is szeretlek Lilly-Rose. - suttogtam, majd szépen visszafeküdtem.
Most már végre, én is eltudtam aludni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése